Kereskedelem Gödöllőn (1920-1944)

DR. RÉTI (LANTOS) LÁSZLÓ

Részlet a „Gödöllő közállapotai és gazdasága a két világháború között” című tanulmányból

IV. KERESKEDELEM*

IV/2. Boltok, heti piacok, országos vásárok

A gödöllői piac. Áruk, árak, árellenőrzés.

A (helyi) kis és nagykereskedés színterei a heti piacok, az országos vásárok és a boltok voltak. Révükön valósult meg, realizálódott a kereskedelem, a társadalmi munkamegosztás sokféle posztján dolgozó, különféle szakmákat képviselők közreműködésével. A kereskedésnek ezek a formái és keretei örököltek, „készen kapottak” voltak. Az ágazati infrastruktúra modernebb elemei, a boltok, a szakáruházak a terménycsarnokok és házak, a tőzsde a XIX. század második felét jellemző prosperitás idején, a kibontakozott ipari forradalom támasztotta igényekre, szükségletekre adott „válaszként” jöttek létre. A piac (értelmezésünkben is) az árucsere színhelye, ahol az eladó, illetve a vevő közvetlenül, vagy megbízottjai útján árut ad pénzért, vagy fordítva, pénzért vesz árut. Az „üzlet” – szóhasználatukban – a megkötött alku eredménye, vagy (konkrét esetben) a „bolt” szinonimája. A folyamatos, előírás szerint épített térben és feltételek között vásárlás fontos színterei a kereskedelmi infrastruktúra újabb „pillérei”, a boltok, üzletek voltak. (17) Nem lenne szerencsés bármiféle hierarchiát felállítani, akárcsak feltételezni is a kereskedelem különböző formái és módszerei között. A formaváltozatokról az idő állított fel közöttük folyamatosan változó sorrendet, főként a lakosság áruellátásában betöltött teljesítményük szerint.

A boltok a község társadalom-földrajzi centruma felé sokasodó, sűrűsödő hálózatot rajzoltak, s persze volt belőlük a községbe be-, s az Erzsébet park vagy Isaszeg felé kivezető utak mellett is. Egykorúak úgy látták, hogy a kereskedelmi, egyáltalán a gazdasági, kommunális ügyek 50-80%-át a centrumban intézték. A boltok számát a piac igénye szabályozta, az eufemisztikusan alkotmányos átállásként emlegetett erőszakos kisajátítások esetében (1944) pedig a kormányzati iniciatívák érvényesültek. A Gödöllőn volt 46 „árusító hely” (bolt) mintegy felét III. Grassalkovich Antal halálát követően, 1850 után „gründolták”, a másik felét pedig jelentős részben már a két világháború között alapították. (18)

A legkorábban Bluhmenthal József fakereskedést 1899-ben, Gold Benő vegyeskereskedést 1872-ben, Gráf Aladár fűszerkereskedést 1856-ban, Róth Márton vegyeskereskedést 1897-ben, Spitzer Izrael és Fiai fűszer- és csemegeáru-kereskedést 1870-ben, Somló Gyula divatáru-kereskedést 1876-ban, Spitzer Jónásné divatáru-kereskedést 1886-ban, Pollák Lipót tűzifa-kereskedést (1884) nyitott.

1932-ben a kereskedők több mint 48%-a fűszer-, csemege- és vegyeskereskedő volt, s ezek az arányok különösebben később sem változtak. (19) (Hasonló jellemzőt mutatnak az országos adatok. Az áruforgalom, miközben 1877 és 1914 között megnégyszereződött, 33%-a élelmiszer volt.) A „Gödöllő és Környékének Kereskedelmi Egyesülete” című kiadvány adatai is mutatták a kiskereskedelem szervezeti-szakmai struktúrájának sokszínűségét, s ugyanakkor az élelmiszer profiljának túlsúlyát. Gödöllőn (1932-ben) l, bor, l bőr, 4 épületfa, 21 fűszer, csemege és vegyes kereskedés, 3 papír-, 5 úri- és női divatáru, 4 tűzifa és 2 vaskereskedő, továbbá 2 illatszertár állt a lakosság szolgálatában. A boltok 75%-a az élelmiszerellátást szolgálta. Az 1939-ben kiadott „Adattár" közlései megerősítik a mondottakat. Kitetszik ugyanis, hogy a megvizsgált 61 cégből 33 (54%)! volt a fűszerkereskedés, 12 pedig a hentes- és mészáros üzlet (az összes kereskedés 20%-a). A két csoport a kereskedéseknek együttesen éppen 74%-át adja, vagyis e téren semmilyen változtatás nem történt 1932-höz képest. Tételes példa az állagőrzésre, hogy az ismert fűszeresek, 11-en, eredetileg is ezt az üzletágat kultiválták. A hentes- és mészárosok 11-12-en voltak. A községközpontban 6, az Alvégen 2 hentes és 2 mészáros dolgozott; a legismertebbek közé tartozott: Wirnhardt Oszkár, Pécsy János, Glausius Dezső, Fischer Gáspár, Gyarmati Gusztáv és Halász Gyula, akik készítményeikkel maguknak jó hírt szereztek. Pécsy János országos aranyérmet nyert, a 40-es években csődbe ment.

A heti piacokat és az országos vásárokat, melyekből a 30-as évektől végül is már 4 volt, sokféle nép látogatta. S mert azok, tudniillik a piacok, vásárok társadalmi eseménynek minősültek, találkozási alkalmak, tájékozódási lehetőségek voltak, közhangulatot artikuláltak, vagy éppen gerjesztettek, a hatóságok folyamatosan ellenőrizték. (Országos vásárokat 6-700 településen, heti vásárokat 300 településen tartottak.) Az árusok, helypénzlefizetés ellenében, sátrakban, vagy azok nélkül ajánlották ipari, mezőgazdasági, kész-, vagy félkész terményeiket, termékeiket a vevőknek. Kedvező piaci alkalmat jelentettek a búcsúk, a legkülönbözőbb társadalmi megmozdulások, Jamboree-ra emlékeztető rendezvények, valamint a szakrális helyeken történt árusítás (amelyektől a zsidó kereskedőket már 1941-ben eltiltották.)

A gödöllői piac mind konkrét, mind általános értelemben, megfelelt a kor e téren mutatott állapotainak – a háztartások rendszeres, főként élelmiszer-beszerzési forrásaként működött, széles fogyasztói rétegeket látott el. A főváros diktálta verseny és a vásárlóközönség már tárgyalt összetétele pallérozta a választékbővítést és az ízlést. A reklámozott áruk minősége és ára érzékeltette: a vásárlóközönség egy – szóban volt kicsi, de jól szituált – része már a luxusfogyasztás felé fordult, egyéb iránt pedig, a vásárlóerőt nézve erősen polarizált. A gödöllői vásárok és piacok, a kereskedelem gyakorlat által szankcionált pillérei, legdemokratikusabb formaváltozatai, a – nagyállatvásárt kivéve – rendszerint kis tételben árusítók és vásárlók, illetve viszonteladók (kofák) őrhelyei voltak. Piacokat és heti vásárokat minden héten kedden, csütörtökön és szombaton tartottak, országos vásárokat pedig március 20-án, július 3-án, október 2-án és december 18-án, vagyis nagyjából negyedévente rendeztek. A szakmai közélet mondhatni állandó témája volt az áruhiány és árak alakulása, az árualapok helyzete, a kereskedők „szakmásítása” stb. A szoros hatósági ellenőrzés dacára a vásárok és a piacok gyakran szerepeltek, mint az árdrágítás, a feketézés, stb. színterei. Hatósági közegek rendkívül sok ilyen esetben voltak „illetékesek.” Az 1922. XII. tc. alapján a rendőrség intézkedett például, ha a kereskedő a jogosítványában nem szereplő árut is forgalmazott. Az így hozott döntést a Kihágási Tanácsnál lehetett megfellebbezni. Gyakorta szabályozták az ugyancsak rengeteg vitára okot adott árusítási, nyitva tartási időt. Ennek rendjét mindig a konkrét követelményekhez is igazították. Pl. 1944. október 15-én az élelmiszer-kereskedések és a tüzelőanyag-árusító helyek nyitva tartását reggel 9 és délután 18 óra között engedélyezték. Húst (1938) Gödöllőn és a gödöllői járásban reggel 6 és 8 óra között, este pedig 18 és 21 óra között lehetett kimérni. (20)

A kereskedelem „hibátlan” működéséhez attribútum, elemi kritérium az áru, annak számtalan változata és formája. A kereskedők elsőrendű érdeke volt az árualapok (árukészletek) lehetőség adta szintig való feltöltése, a folyamatos áruutánpótlás megszervezése. (21) Aki tudott, élt a lehetőséggel, hogy az állam szervezte, különféle intézkedésekkel támogatta, inspirálta, preferálta a folyamatokat, az általa kívánatosnak tartott irányba terelte a rendelkezésre álló erőket és eszközöket. Műtrágya-juttatással ösztönözték pl. az ipari növények termelését, s a házhelyeken is a kertészkedést. A koronauradalom pl. a besnyői kolostor előtti téren 20 kh-on vetett zöldséget. Iskolások, leventék cca. 102 milliárd méter selyemfonalat termeltek. A tejtermelőknek kedvezményes áron juttattak abrakot. Gabonakészleteket igyekeztek felhalmozni. A kényszerítés leggyakoribb eszköze a rendeletekkel való intézkedés volt. Ilyen módon szabályozták a gabona- és zsír kötelező beszolgáltatását, a fakitermelést, a maximált árakat. A piaci anomáliák mögött gyakran üzérkedést tételeztek föl, amit börtönnel és pénzbüntetéssel „jutalmaztak”. A csak nehezen fenntartott piaci egyensúlyt a fejadagrendszer bevezetésével is igyekeztek megőrizni. A hadigazdaság szempontjai határozták meg, hogy az állam miként jár el, pl. miként korlátozza akár az élelmiszer, akár a nemesfémek forgalmát. Az áruhiány a háború egész tartalma alatt állandó jelenség volt és maradt. Rendszerint az áru szortiment valamely pontján jelent meg, azután egyre általánosabbá vált. Az áruhiányt az áruszállítás gondjai súlyosbították. 1944-ben már számolni kellett a szövetséges légierők aktivitásával is (1944. július 21-én mintegy 2 és félórás légi riadó volt Gödöllőn.) A gyarapodó gondok „tükreként” az árdrágítási ügyek 50%-a a kereskedelemre esett. Erősödtek a kereskedelmet érintő kritikák! Gyakori vád volt, hogy, drága, és nehezen viseli a konkurenciát. (22) Kétségtelen, számos példa bizonyította, a gödöllői piac igényes terep, drágább a szomszédos települések piacainál is. Voltak, akik 20, sőt 30, de akár 40%-kal „érzékelték” a helyi árakat magasabbnak, mint a pestieket. A járási főszolgabíró ezt a jelenséget a gödöllői lakosság „vásárló képességével történő visszaélésként” értelmezte. Érdekes és tanulságos vita robbant ki a marhahús fogyasztói árképzéséről. (23) A kiinduló állítás az volt, hogy a korabeliek számítása szerint egy kg marhahús minden költséget tartalmazó fogyasztói ára 76 fillért tett ki, ami a legminimálisabban is 100-120% hasznot jelent, de némely húsminőségnél 5-600%-ot is. Feltételezve, hogy a mészáros 240 pengőért vásárol meg egy 6 mázsás állatot, egy kg hús neki kb. 40 fillérjébe kerül, ő pedig l,60-tól 4 pengőért méri kg-ját. Csakhogy, szólt a kontra, az ellenérvelés: az adók és minden más költség eléri az állat árának 60-80, sőt 90%-át. A marhahús árak 20-25%-al voltak magasabbak, mint a „békében”. Gyarmati Gusztáv mészáros perelte a „Figyelő” GH-ban írott téziseit. Bemutatta a maga kalkulációját, ami szakmai és kortörténetei értékű információk sokaságát tartalmazza. Szerinte egy közepes minőségű élő marha, ha súlya 600 kg, 300 pengőért megvehető. Az adókra összesen 342 pengőt lehet számítani. A levágott marha súlya 50%-kal kisebb, mint az élőé, ez esetben 300 kg. Kiméréskor a 407 pengő nyereségből tiszta nyereségként 55-56 pengő marad. Ezt terheli még a jövedelemadó, „és a segéd és tanonc is eszik valamit, ráadásul többen nem is fizetnek.” Mindezeket tudva sem érthető, szólt a gödöllői kritika, hogy az isaszegi és a cinkotai mészárosok miért tudták 20%-kal olcsóbban árusítani a húst, mint a gödöllői szaktársaik.

A hetipiac 1931 decemberétől a Községháza Csarnokudvarában, a Községháza és az Erdő-hivatal előtti téren működött. A Hangya a Községházával szemben kapott megfelelő területet, ahol pavilont állított fel, gyógyeszközöket és élvezeti cikkeket árult. Lélektani esz-közökkel is igyekezett a piac iránt megingott bizalmat erősíteni. (24)

„A háborús idők tízparancsolata” címmel kiadott röplap azt hirdette, hogy a fogyasztók öntudata és az állam kényszerítő ereje együtt biztosítja a piacok hibátlan működését. S alig-hanem ezt a célt szolgálta a kereskedelemben használatos mérőeszközök hitelesítése. (25)

A háborús gazdaság életben tartásához az állam mind aktívabb és egyre mélyebb be-avatkozására volt szükség, s az büntetett és jutalmazott. Aki például partnere lett – mondjuk – ipari növények termesztésében, az olcsó műtrágyát kapott. Aki ellenben az 1944. VI. tc-ben foglaltak szerint bűnösnek minősült (árdrágításban, üzérkedésben, indokolatlan árufelhalmozásban stb.), azt akár 5 év börtönnel is sújthatták, vagy teljes vagyonelkobzásra ítélhették. A cukrot, a kenyeret, a zsírt, a lisztet, a száraztésztát már 1939-től jegyre adták. Voltak persze, akik „a gazdasági élet eltolódásait” egyéni meggazdagodásra használták, s ezekben a korabeli propaganda szívesen fedezte fel a „zsidót”. A GH győzelemittasan jelentette: „egyik környékbeli zsidó szatócs hét mázsa lisztet rejtegetett”. Harsányi László járási főszolgabíró megállapította, hogy jelentésének évében 760 árdrágítási ügyben kellett eljárnia, s ebből 50% a kereskedelemre esett. (26)

Az árstabilitást a szigorú razziákkal is igyekeztek kikényszeríteni. Aki például a kukorica mázsájáért 13,40 pengő helyett 20 pengőt követelt, azt huszonöt napi elzárással „jutalmazták”, akárcsak azt, aki a krumpli kilóját 14 fillér helyett 17 fillérért adta. Schwarc Manónét azért büntették 600 pengőre, mert blúz-anyagot adott el 5 pengőért 2,20 pengő helyett. Példás büntetést kaptak a „tizenhetek”, akiket a Pestvidéki Királyi Törvényszék ítélt el árdrágításért. Az első rendű vádlott 10 havi börtönt és további 5000 pengő büntetést kapott. (27)

Országunk háborúba lépésétől ár-kormánybiztost rendeltek a piaci anomáliák megakadályozására. Szavának nyomatékot adott, hogy szigorú rendszabályok intézkedtek az árviszonyok betartásáról és ellenőrzéséről.

Árellenőrzési joga az itt már citált, 1944. április 20-án életbe lépett törvénycikk szerint a közigazgatási hatóságnak, a csendőrségnek és a rendőrségnek, valamint a Királyi Járásbíróságnak volt. A napi érvényes árakról a piaci szereplők arról az űrlapról tájékozódhattak, amelyet a Községháza főkapujának hirdetőtábláján függesztettek ki. (28) Az eladóknak jól olvashatóan fel kellett tüntetni árujuk árat, igazolniuk kellett termelői jogukat. Viszonteladók csak 9 órától vásárolhattak például tejet (literjét 30 fillérért).

Az árakkal való manipulációt szigorúan büntették. 100-150 pengő volt a tételtartomány két turai lakos esetében, akiket már mint visszaesőket 1938-ban megbírságolták Gödöllőn. Aki nem fizetett, azt elzárták. (Egy nap átváltási indexe 5 pengő volt.)

Az árellenőrzés erőfeszítései dacára az árak már 1938 őszétől emelkedtek, méghozzá gyorsan. A zsírszalonna ára egy hét alatt 2,20 pengőre ugrott, amit a GH már az új idők szellemében „a keresztény kereskedők kiszolgáltatottságának” tulajdonított. (29) A szűkös árualapok egyre fogytak, és mint kiderült, Kárpátalja visszacsatolása sem segített a nyersanyaghiány gondokon. Drágább lett a készáru, például a cipő, s gyakoriak lettek az áruszállítás gondjai. Nem volt tüzelőanyag, a lakásokat 16 fokig fűthették.

Az áremelkedés az élelmiszereknél 27,1%, a ruházati cikkeknél 49% volt (1944. január és 1944. április között), az általános megélhetési költségek 25%-kal tetőztek. Az áremelkedés a forgalomkorlátozás alá nem eső cikkeknél volt a legnagyobb.

A hiányok aktuálisak, tartósak, vagy átmenetiek, adminisztratív, szervezési, szállítási, logisztikai természetűek voltak. A sokféle hiányt – mint leírtuk – sokféle módszerrel pró-bálták leküzdeni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) például úgy, hogy csökkentette a pénz nikkel- és ezüsttartalmát. A gödöllői pékek meg piac-, illetve az érdekvédelem vitatható módszerét választották: visszafordítottak egy Pestről Gödöllőre tartó kenyeres kocsit, mert olcsóbban adta áruját, mint a helybéliek.

* A IV/1. fejezet lapunk 2009. decemberi számában olvasható.

JEGYZETEK

17. / A boltok bútorzata, felszereltsége sokféle volt. Lényegében valamennyi elárusító helyen – célszerűségi okok miatt is – használtak pultot, melynek egy részén a vásárló felé zárt, az eladó felé nyitott, fekvő szekrényt helyeztek el. Amiben, tetszetős üvegtartókban csemege cukorkákat tartottak. Ha a bolt csak egyetlen szobából állt, ami általában 16-20 nm volt, az elárusító térben sokféle-fajta árut tároltak. A petróleumot, festéket stb. viszont külön raktározták. A boltok padlózata a legtöbb helyen "fáradt olajjal" bekent fapadló volt. Ez, valamint a vele egy térben tárolt áruk különös illatmixet árasztottak. Gyakorlati szerepe volt, de egyféle romantikus hangulatot is sugallt, hogy minden ajtónyitáskor kis rézcsengő jelezte, új vásárló érkezett, vagy távozott.

18./ GM.TD (2d.4+_L:,40.l.., 3.1.42.) 39.1.,41.1.,42.d..,43-1.

19./ Mélykúti Csaba - Mélykúti László: A gödöllői izraelita hitközség, az Ó-temető története. Gödöllő - Budapest 2004. KT Könyv és Lapkiadó. 110.p.

20./ A közellátásról, az Országos Közellátási Hivatalról ld. Baross Újság, 1944. december 20. A Baross Szövetség lelkesen üdvözölte Laky Dezsőt a közel-látási, Reményi Schneller Lajost a gazdasági csúcsminiszteri és Kunder Antalt a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszteri székben. Baross Újság, 1944.04.28., 08.20.,12.20.

21./ A Gödöllői Hírlap a második világháború alatt folyamatosan foglalkozott a piacokkal, az árakkal, az élelmezési kérdésekkel, különféle hiányokkal stb. -GH 1942.10.25., 11.22., 11.29., 12.13., 12.20., 1943.11.05., 03.06.

22./ A piaci árakról, azok változásáról, a jegyrendszerre, a beszolgáltatásra, a piaci anomáliákra (pl. az árukapcsolásra) vonatkozó tudnivalókról a GH folyamatosan tudósított. - GH 3 1938.l0.30., 1939.08.06. , l0.08., 1941.11.22., 11.29., 12.13., 12.20., 1943.11.05., 03.06., 1941.11.09., 1942.05.24. 1942. 0l.25., 1940.11.17., 1941.05.02., 06.08., l0.19., l0.29., 1942.05.31., 06.14., 1943.11.28., 1942.09.20., 1939.08.06., 08.09., l0.08., 1941.05.25., 1944 10.22. 07.09., 07.23., 11.0l.

23./ Az árképzésről számítás-módszertani vita folyt a GH-ban. GH.1939.03.26., 04.02.

24./ A kocsipiacot a Darányi utcába telepítették./1931./-PML.V. 1044.Ca.192/1931. Kgy.jkvi.kat.

25./ GH 1941.10.26.

26./ GH 1938.08.20., 1940.02.14., 07.28. 1942.10.13., 1943.01.24., 1944.02.20.

27./ A megbüntetett kereskedők az Országos Kihágási Tanácshoz fellebezhettek.-GH.1939.11.05.

28./ „Kereskedelmi árak Gödöllőn” c. táblázatok

29./ A zsidótörvények, a deportálások szétzilálták a kereskedelem csatornáit és szálait. Vidéki kereskedők panaszolták a Baross Újságnak, hogy hiába írnak (rendelnek írásban) árut, nem kapnak, s azt sem tudják, miért. GH 1938.07.l0., 1939.11.12., Baross Újság 1944.12.20.