„Megszerettem Gödöllőt” - Beszélgetés Kránitz Líviával


Kránitz Lívia, a GEAC Aranykoszorús jelvénnyel kitüntetett röplabdázója (többszörös junior válogatott) már végzése előtt kipróbálta tehetségét az újságírásban, s beszélgetésünk idején eldöntötte: beadja doktoranduszi pályázatát a gazdálkodás- és szervezéstudományi doktori iskolába.

 

B. G.

- Ön egy Gödöllőn népszerű sportág, a röplabda „pályaívén” került a Szent István Egyetemre. Hogyan is történt ez?

- Általános iskolás voltam, amikor diáksportkörben elkezdtem edzésekre járni. Nyurgább voltam a többieknél és egyre jobban ment a röplabdázás. Országos versenyeken szerepeltünk, így a saját korosztályomban mindig össze tudtam hasonlítani a teljesítményemet másokéval. Különdíjak köteleztek el egyre jobban e sportág iránt, de nem is nagyon kellett ez a rásegítés, hiszen a röplabda volt a mindenem, ez kötötte le az időmet, az energiámat és az érdeklődésemet. Győrben röplabdáztam, egy NB II-es csapatban, amikor döntenem kellett a továbbtanulásról. Olyan egyetemet kerestem, amelynek környezetében röplabdázni lehet, mivel továbbra is magasabb és ügyesebb voltam az átlagnál.

- Szó nélkül jelentkezett a Szent István Egyetemre?

- Nem így történt. Kerestem a csapatot is. Beszéltem a hazai élmezőnyben szereplő Gödöllői Röplabda Club akkori edzőjével, Hollósy Lászlóval, aki meghívott egy próbajátékra. Két napot töltöttem a csapattal. Szimpatikusnak bizonyultam, tetszett, amit tudtam. Szeretettel vár, mondta a mester. S bár volt egy ígéret arra vonatkozóan, hogy ha nem sikerül a felvételi az államilag finanszírozott képzésre, akkor felvesznek költségtérítéses hallgatónak, ezt nem kellett beváltani. Jól tanultam, sikerült a felvételim a gazdasági agrármérnök szakra.

- Hogy érezte magát a gödöllői klubban?

- Profi csapatba kerültem, napi kettő, de hetente legalább 6-7 edzést tartottunk, a hétvégéken pedig jöttek a meccsek. Győrben 3 edzés volt egy héten vagy négy, az inkább szórakozás volt ehhez képest. Itt minden megváltozott, hozzá kellett szoknom, de sikerült, hiszen jó edzőm, jó csapattársaim voltak. Megszerettem Gödöllőt.

- Hogyan sikerült összekötnie a tanulást a sporttal?

- Mivel mindkettőt szeretem, jól. Nappali hallgató voltam, sokszor okozott gondot számomra, hogy ütközött egy mérkőzés zárthelyi dolgozattal vagy vizsgával. A tanárok többnyire elfogadták az érvelésemet és adtak későbbi időpontot a vizsgára. Sajnos sport ösztöndíjat vagy más kedvezményt nem vehettem igénybe, csak a tanárok jóindulata segített.

- Az utolsó évben a jelek szerint a tanulás diadalmaskodott a sport felett. A gyöngyösi főiskola tudományos napjain előadást tartott A hazai sertéságazat versenyképessége a válság tükrében címmel. Nevével agrárhavilap szerzői között is találkozni.

- Az egyetem elvégzése után, de jobb, ha már előbb mindenkinek választania kell. Nekem arról kellett döntenem, hogy a szakmát kezdem-e el vagy a sportolást folytatom. Úgy gondoltam, hosszú távon jobban megéri számomra, ha az első lehetőséget választom. Részt vettem egy-két konferencián – a gyöngyösin említett előadásom a szakdolgozatom témája is – és igyekszem segíteni a Vállalatgazdasági és Szervezési Intézet munkájában. A szakújságírással pedig úgy kerültem kapcsolatba, hogy jelentkeztem a Haszon Agrár Magazin hirdetésére. Örömmel fogadtak a szerkesztőségben. Tetszett nekik, hogy egy fél évig az Erasmus program támogatásával Németországban, Deggendorf tanultam. Kértek, írjak egy cikket arról, mi a különbség a hazai és a németországi oktatás között. Elfogadták az írásomat, azóta hónapról hónapra viszem, vagy éppen kapom a témákat.

- Élsportolóként is jutott ideje külföldi részképzésre?

- Bármily meglepő, ezt is a röplabdának köszönhetem, bár ezt egy kis éllel mondom. Történt ugyanis, hogy az egyik mérkőzésen sokat kiabáltak velem. Elkeseredésemben felfigyeltem egy plakátra, amelyik pótjelentkezést hirdetett egy ösztöndíjra. Elnyertem. Szerettem volna persze röplabdázni is, mert a bajor városban, ahol tanultam, működött egy egyesület, de nem kapták meg a magyar szövetségtől a licencemet, ezért csak 14-15 éves fiúkat volt lehetőségem edzeni.

- Tetszik az újságírás?

- Igen. Persze sok energiámat kiveszi, mire megírom a cikket, és a barátnőmnek, anyukámnak is megmutatom, mielőtt leadom. Úgy kell fogalmazni, hogy a gazdák megértsék – ezt várja a lap szerzőktől. És ennek egyáltalán nem könnyű eleget tenni. Van, amit könnyebben meg tudok írni, egy kis utánjárással. A jogi kérdésekkel már nehezebben birkózom meg, s a legutóbbi téma, a pulykaszalmonella is komoly próbatétel volt számomra. Ehhez inkább tenyésztőnek kellett volna lennem.

- Aranykoszorús jelvénye azt sejteti, hogy a sporttól nem távolodott el.

- Bár tavaly abbahagytam a profi röplabdát, a GEAC Budapest Bajnokságban játszó amatőr csapatában néhányszor szerepeltem.

- Várható egy komolyabb női szakosztály létrehozása?

- Jó lenne, ha a GRC jobban kapcsolódna az egyetemhez. A meccseken hirdetni lehetne az egyetemet, cserébe mondjuk olcsóbban vehetnék igénybe a sportolók a kollégiumot. Külföldi játékosokat is ide lehetne hozni, akik itt tanulnának. Ez sok országban így működik. Ami a GEAC-ot illeti, az új tanévben sok új játékos érkezett gólyaként az egyetemre. Kovács Attila tanár úr edzi őket. Jó hozzáállással, kitartó munkával ki lehetne belőlük hozni egy NB II-es csapatot.

- Diplomával a kezében, úgy érzi, megérte Gödöllőt választania?

- Nagyon szeretem az iskolát, a környezetét – és a röplabdát, amely döntő szerepet játszott abba, hogy azzá legyek, ami vagyok.