Könyvhét a Gazdasági Karon


SZÁNTÓ ANNAMÁRIA

könyvtáros, GK

 

A Gazdasági Kar Könyvtára idén először kapcsolódhatott be az évenként megrendezett Ünnepi Könyvhét kulturális rendezvénysorozat megyei eseményeibe.

Először „Könyvtári séta - térben és időben” címmel középiskolásoknak mutattuk be a könyvtárat. Az érdeklődők megismerkedtek a 2007-ben átadott, korszerű könyvtár épületével és szolgáltatásaival. A könyvtári séta legfőbb célja az volt, hogy a középiskolás fiatalok is megismerjék Békéscsaba második legnagyobb könyvtárát. Tudják meg azt, hogy az egyetem könyvtára nyilvános szakkönyvtár is, így szolgáltatásai számukra is elérhetők. Tudatosuljon bennük, hogy középiskolai tanulóként és később főiskolai, egyetemi hallgatóként a tanulmányaikhoz segítséget nyújthat a könyvtár értékes gyűjteménye és elektronikus szolgáltatásai.

A következő esemény a Korzó térre tervezett „Könyv-téri-könyv-tár” program kavalkád volt, amit a rossz idő miatt a Csaba Centerben tartottak meg. Különféle kiállítók várták az érdeklődőket: bemutatkozott - többek között - a Békés Megyei Levéltár, a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, könyves standok a könyvhétre megjelenő újdonságokkal, kézműves standok, sőt egy könyvkötő mester is bemutatta legszebb munkáit. A rendezvényre látogatókat színes programok várták: zenés városismeret gyerekeknek, irodalmi kávéház, Békés megyei alkotók könyvpremierjei, író-olvasó találkozó, dedikálások, a Tabán együttes és a Berbécs Zenekar műsora, gitárkoncert, egész napos interaktív játszóház és kézműves foglalkozások. A programok sorát egy rendhagyó történelem- és irodalomóra zárta.

Standunkkal a kart és a könyvtárat igyekeztünk megmutatni, népszerűsíteni: ingyenes beiratkozási lehetőséggel, az intézményünket bemutató brosúrákkal és kiadványokkal vártuk az érdeklődőket.