Talléravató


Idén is megrendeztük hagyományos Talléravató bálunkat. A műsor keringővel kezdődött, melyet Csapó László Attila (KG-V.) tanított be, az előadói GTK-s és MKK-s hallgatók voltak. Ezt követte dr. Solti László rektor beszéde, amelyet kedves dékánunk, dr. Villányi László folytatott. Az énekes produkció után megköszöntük tanárainknak és a tanulmányi osztály dolgozóinak az évek alatt értünk tett munkájukat, fáradozásaikat. Majd Geletóczki Rita (KG-V.) koreográfiáját látta a közönség, melyet nagy részben a végzős hallgatók adtak elő. A hallgatók számára leglényegesebb momentum a műsor legvége, amikor mindenki egyenként a nevét hallva átvette dékán úrtól a saját tallérját.

(F. B.)

 

Balázs Gusztáv felvételei