Kalendáriumokban olvastuk

„Minden tapasztalatból lehet valamit meríteni. Szívesen járok szakmai tanácskozásokra is. Olykor persze kiderül és elszomorít, hogy vannak olyan perspektivikusnak mondott agrár- és vidékfejlesztési területek, amelyekre még nincsenek állások. Biztos, ami biztos az összes önkéntesi tapasztalatomat beleírtam az álláskereső pályázataimba. Azt sem rejtem véka alá, hogy sokakkal szemben előnyösnek tartom európai integrációnkat. Tudom, hogy ezt másképp ítélik meg a negatívumokkal naponta szembesülő gazdák. Az unió hosszú távon mégis több lehetőséget ad a fiatal agrárvállalkozóknak. Támogatja a szaktudást, motiválja a továbbtanulást, és ha tetszik, ha nem, csak ezen az úton lehet emelni a mezőgazdaság színvonalát."

  Ruszkai Anna, a Szent István Egyetemen végzett gazdasági agrármérnök nyilatkozta a fentieket a 2007. évi Kincses Kalendárium riporterének, Balázs Gusztávnak, aki Többször kidobott tudás címmel írt a több százezer példányban megjelent almanachba arról, hogy milyen útjai voltak, vannak, lesznek (várhatóan) az agrárdiplomások boldogulásának.

*

„Száz és ezer év tükrébe látunk tehát, amikor II. András fiának, a második honalapító IV. Béla testvéröccsének bronzszemébe nézünk az egyetemi parkban; amikor MT helyett helyesen TM-nek olvassuk az ablakrácsokba kovácsolt monogramot, mert az a gödöllői premontrei intézmények alapítójának, dr. Takács Menyhértnek állít emléket; és amikor nem „piár"-nak olvassuk a díszudvari virágvázák feliratát, hanem a premontreiekre gondoltunk a PR rövidítés láttán."

Bűvös kocka a gödöllői Fácánosban címmel olvasható a 2007. évi Kistarcsai Kalendáriumban cikk Balázs Gusztáv tollából a Szent István Egyetem épületének történetéről.

Mint a szerző kitér rá, „1949-ben az első ötéves terv Gödöllőt jelölte ki a Magyar Agrártudományi Egyetem új otthonának, de 1950 őszén elsőként nem a gólyák érkeztek a premontreiek építette falak közé, hanem a Mezőgazdaság-tudományi Kar III-IV. évfolyamos hallgatói, akik néhány tanszék tanáraival együtt kezdték meg itt a munkát. Az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt a Szolnok lélekszámával azonos magyar agrárértelmiség jelentős része a Fácánosban szerzett diplomát."

Taxonomy upgrade extras: