Erasmus élmények Finnországból

BOR ERIKA

Gyula

A 2010/2011-es tanév második szemeszterét a finnországi Laurea University of Applied Sciencesben töltöttem, Erasmus ösztöndíjas hallgatóként.

 Érkezésemkor kedves fogadtatásban részesültem. Első nap reggelivel és ajándékokkal (pendrive, mappa, póló) vártak az egyetemen: a Laureamko által szervezett játékos összejövetel a külföldi hallgatók megismerésére szolgált. Később az International week-en minden külföldi diáknak be kellett mutatnia prezentációban a saját hazáját, városát, és az egyetemet, ahol tanul. Főként angolul kellett beszélnem, de mivel egy hónapon keresztül minden pénteken finnül tanultam, ezért szabadidőmben megpróbáltam ezen a nyelven társalogni.

  A finn vendégszeretet mellett a lenyűgöző természeti adottságok már kint létem elején pozitív benyomást keltettek bennem, számos, a szakterületemnek megfelelő ismeretet sajátítottam el.

  Kórházlátogatásokon betekintést nyertem a finn egészségügyi rendszer működésébe. Megismerkedtem a Nordic Walking technikájával, a szaunakultúrával, továbbá a finn gasztronómiával, mely tapasztalatokat az egészségturizmusban hasznosíthatok. Két alkalommal céglátogatáson jártam, ahol a gyakorlati tapasztalatok mellett kozmetikai termékmintákkal is gazdagodtam. A Laurea Egyetemen pedig illatszereket készítettem (golyós deo, sampon, balzsam, arctonik, arckrém), mely folyamatokról írásban kellett számot adnom. A Sky-Opisto kozmetikusképző intézetben betekintést nyertem különféle arc- és testmasszázsok, smink és egyéb eljárások rejtelmeibe, melyek nélkül nem is wellnes szálloda a wellnes szálloda. Healt Assessment órán két kedves, amerikai tanárnő ismertetett meg az emberi szervezet anatómiájával, élettanával és a különböző szervrendszerek megbetegedéseivel.

  A lehetőségekhez mérten igyekeztem minél inkább megismerni a környező területeket. Seurasaariban és Espooban több alkalommal is jártam, az intézmény szervezésében pedig hajóval ellátogathattam Tallinn és Stockholm városába. Május elsején egy fergeteges Vappu rendezvényen vettem részt, ahol az összetartozást jelképezve egy hatalmas totemet vonultattak fel egyenruhában.

  Sok-sok, itthon is aktuális tapasztalattal, valamint a barátságos, segítőkész finn közegnek, és a kint köttetett barátságoknak köszönhetően életre szóló élményekkel gazdagodtam. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Erasmusért felelős gyulai koordinátor-oktatóinak, Hallgatói Önkormányzatának, valamint az Egészségügyi Főiskoláért Alapítványnak és Csikós Gábornak, hogy külföldi tanulmányaimat támogatták.