Professzor a kar élén

 

Az 1993 óta működő gyulai tagintézményünkben (az integrált Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar tagintézménye) az idén is jól kezdődött a tanév, hiszen nagyon jó beiskolázási eredménnyel büszkélkedhettünk. Három alapszakunkra az előző tanévhez vis

zonyítva több mint 200 százalékosra javult a felvett, államilag támogatott hallgatói létszám, így közel 800 hallgató folytatja nálunk szeptembertől tanulmányait. A sikeres beiskolázás mellett további igen jelentős esemény volt számunkra az, hogy dr. Fodor Lajos főigazgató, (aki október 3-ától az integrált kar megbízott dékánja) szeptember 5-én, Budapesten, a Néprajzi Múzeumban Schmitt Pál köztársasági elnöktől egyetemi tanári kinevezést vehetett át, mely egyaránt a tudományos élet és a felsőoktatás legmagasabb elismerése.

  Fodor Lajos szakmai életútját a következőkben foglalhatjuk össze röviden. Szegeden szerezte meg gyógyszerész diplomáját és gyakornoki éveit is ott töltötte. Nagy dilemma volt az életében, hogy Szegeden maradjon az egyetem berkein belül, vagy elfogadja a gyulai Kórház meghívását, hogy a központi laboratóriumban dolgozhasson. Tudományos perspektívájának szélesítése érdekében egy-egy félévet Kanadában töltött, kutatótevékenységet folytatva. Kandidátusi dissz

ertációját már a gyulai kórházban töltött évek alatt szerezte. 1993-ban szintén egy döntéshelyzetbe került, hogy visszamenjen-e Szegedre, vagy elvállalja – Pintér professzor nyugdíjba vonulása után – a központi laboratórium vezetését. Ismételten Gyula mellett döntött, így immár közel 20 éves laborvezetői múlttal irányítja a labordiagnosztikai munkát. 1987-ben kapta meg a Zempléni Géza-díjat, a kémia tudományok legmagasabb elismerését. Tudományos munkáját nem kevesebb, mint 168 tudományos közlemény és az egyetemünkön is kiemelkedőnek számító 140-es impakt faktor fémjelzi.

  Elért eredményeidhez gratulálunk, és további hosszú évekre kiterjedő aktív alkotó munkát kívánunk.

  A gyulai „Intézet” munkatársai