CAD Párbaj az Ybl-ön

A SZIE YMÉK Ábrázolás és számítástechnika tanszéke az Ybl Alapoktatásért Alapítvány támogatásával az őszi szünetben CAD Párbajra hívta fel a kar hallgatóit. A párbaj célja a CAD készségek fejlesztése és bemutatása volt. A versenyen a hallgatók egyénileg, illetve kétfős csapatban indulhattak. A feladat egy megadott épület 3D-s modelljének az elkészítése szabadon választott CAD alkalmazással, továbbá a modell színvonalas nézetrajzokkal és látványtervekkel való bemutatása is feltétel volt. Az esemény egy Ybl-ös hagyományt kíván feleleveníteni, melyet korábban több éven át is meghirdettek.

SÖRÖS CSILLA

tanársegéd, SZIE YMÉK ÁSZ

  Pálóczi Tibor Le Corbusier emblematikus épületét a Villa Savoye-t állította kihívásként a párbajozók elé. A versenyzőknek egyszerre volt könnyű dolguk, hiszen a villa egyike a legjobban és legalaposabban dokumentált építészeti remekműveknek, másrészt viszont összetett és rendhagyó megoldásai miatt időnként komoly fejtörést okozott.  A munkához az őszi szünet hete állt rendelkezésre.

  Húszan jelentkeztek a versenyre, de a beérkezett munkák közül a zsűri a legjobb tizet választotta ki, melyeket szerzőik a védés napján, november 11-én, prezentáció formájában bemutattak.  A zsűri tagjai a kar munkatársai, név szerint: dr. habil Kiss Gyula DLA, a zsűri elnöke, dr. Makovényi Ferenc PhD, a kar dékánja, dr. Nagy Gyula PhD, dr. Talata István PhD, valamint Kovács András Zsolt és Pálóczi Tibor, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet is képviselték. A versenyt adományukkal a Matematika tanszék vezetője, dr. Soós Zsolt PhD és oktatója, dr. Molnár Sáska Katalin támogatták.

  Az elbírálás szempontjai a teljesség igénye nélkül a következők voltak: ötletesség a CAD szoftver alkalmazásában, esztétikum, textúrázás, környezet illetve a staffázs elemek igényessége, render képek, videók színvonala, továbbá a prezentáció elkészítése és előadásmódja. Bár a szempontok egyértelműek voltak, de a tíz prezentáció végighallgatása majd részletekbe menő kérdések megvitatása után mégsem volt egyszerű dolga a zsűritagoknak, a tíz pályamű ugyanis mind színvonalas munkáról és alapos utánajárásról tett bizonyságot, ugyanakkor természetesen eltérő elgondolásokkal, elképzelésekkel, különböző prezentációs megjelenítéssel álltak elő a hallgatók.

  A párbajozók az ellenfelek bemutatóit is figyelemmel kísérték és sokszor kérdéseket is intéztek egymáshoz, valamint a felmerülő nehézségeket, megoldásokat is esetenként megvitatták, így ebből is sokat tanultak. Kilenc párbajozó ArchiCad, egy párbajozó csapat pedig az AutoCad szoftvert használta. Végül a zsűri nem csupán három versenyzőt emelt ki, mert erre többet is érdemesnek tartott. Végső soron tehát öt munka ért el helyezést, továbbá egy csapat különdíjban is részesült. A díjazott hallgatók sorrendje:

  1. Schläffer Lajos és Ellmann Richárd,
  2. Terpák László
  3. Balogh Martin
  4. Tömösváry Péter
  5. Sebestyén Sándor

Különdíjban részesült:  

Rákosi György és Kalácska Gábor.

A CAD Párbaj színvonalasnak, érdekesnek és hasznosnak bizonyult. A szervezők, Nagy Gyula és Mészáros Gergely, a tavaszi félévben országos verseny meghirdetésében gondolkodnak.  A hallgatók prezentációi, videói és az egyéb részletek az Ász tanszék honlapján megtekinthetők a http://www.asz.ymmf.hu/rendezvenyek/versenyek/cadparbaj.txt oldalon.