Tanulj és Sportolj: SZIE – AEGON együttműködés

Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. lett a névadó szponzora a Szent István Egyetem Tanulj és Sportolj Programjának. Az erről szóló szándéknyilatkozatot szeptember 6-án Gödöllőn sajtótájékoztató keretében írta alá Zatykó Péter vezérigazgató és dr. Solti László rektor.

Tapasztalatok szerint a legtöbben a felsőfokú tanulmányaik megkezdésekor hagyják abba a sportot, ugyanis úgy érzik, hogy dönteniük kell: tanulás vagy sport.  Az AEGON – SZIE Tanulj és Sportolj Program célja az, hogy az élsportolók számára lehetőséget kínáljon a versenyzéssel összeegyeztethető módon a tanulásra, az egyetem diákjait pedig aktívabb sportolásra ösztönözze.

Dr. Solti László rektor elmondta, hogy a kultúra mellett a sport az a terület, amely elősegítheti a szakmai ismeretekkel felvértezett hallgatók sikeres életpályáját. A hallgatók gyenge állóképessége nem csak Magyarországon probléma, de ezen a helyzeten minden intézménynek magának kell változtatnia. A Szent István Egyetem Szenátusa sportkoncepciót fogadott el az egyetemi sportélet megújítására. Ennek keretében elkezdődött az infrastruktúra megújítása, de egy belátható élsportolói életpálya modell kidolgozására és a szabadidősport korszerű és hatékony kereteinek kialakítására is szükség van.

Az egyetem által elindított program céljait az AEGON Zrt. is magáénak vallja, jelentette ki Zatykó Péter. A szellemi és fizikai egyensúly a biztosításban épp úgy fontos szempont, mint a tanulásban. A küzdőszellem, a csapatjáték, a felállni tudás olyan értékek, amelyek népszerűsítését szponzorként segíti a részvénytársaság.  Az AEGON támogatási politikájában mindig is a nyitottság, az alternatív lehetőségek és az új kezdeményezések támogatása volt a meghatározó. Az AEGON Magyarország üzletpolitikájában az egészségtudatosságnak is egyre nagyobb szerepe van, egyes termékeinknél külön díjkedvezményt adnak, ha valaki egészségtudatosán él, pl. nem dohányzik.

– Napjainkban egyre többet hallunk a népesség egészségi állapotának romlásáról, ezért úgy érzem, felelősségünk a jövő generáció iránt megkérdőjelezhetetlen. Ezért is örülök a program létrejöttének, és annak az összefogásnak, amely ily módon az egyetem, a sportegyesületek és klubok, valamint az AEGON Magyarország között létrejött –  szögezte le a vezérigazgató.

Balázs Zoltán rektori megbízott többek között elmondta, hogy az AEGON – SZIE Tanulj és Sportol Program minta nélküli kezdeményezés Magyarországon. A program e tanévi feladatai közé tartozik egy egymillió forintos sportolói ösztöndíj feltételeinek a kidolgozása. Emellett lehetőséget kíván nyújtani azoknak a sportolóknak, akik saját klubjukban, válogatottban kiemelkedő eredményeket érnek el, jelenleg a sport tölti ki az életüket, de szeretnének felkészülni a sportolást követő éveikre is.  Azoknak is segítséget szeretnének biztosítani, akik a tanulást helyezik előtérbe, de tanulmányaik miatt nem kívánják feladni az aktív sportolást. Szeretnének konkrét, kézzel fogható támogatást nyújtani azoknak a szülőknek, akik sportoló gyermekükkel együtt, a továbbtanulási lehetőségeket kutatják. Gyakorlati segítséget kívánnak nyújtani az egyetemen tanuló sportolóknak a tanulmányi rendjük kialakításában. Szeretnék az infrastruktúrát olyanná formálni, hogy a sportoló diákok felkészülése az egyetemen töltött napjaikban is biztosított legyen.  Szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a sportolóik minél képzettebbek és talán ez által is eredményesebbek legyenek sportpályafutásuk során. Ott kívánnak állni az edzők mellett, akik a középiskolás, tizenéves korban lévő gyermekeket próbálják motiválni a sportra és a tanulásra egyaránt. Együtt kívánnak  működni  a  középiskolákkal, hogy az egész  program  életpálya modellként, egy felmenő rendszert alkothasson. Szeretnének hozzájárulni, hogy a társadalom minél nagyobb része sportoljon verseny- vagy tömegsport szerűen, de aktívan és rendszeresen.

Az AEGON – SZIE Tanulj és Sportolj Program I. évi programindítóján együttműködési  megállapodást írt alá dr. Solti László Gyulai Miklóssal, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével,  Nemcsik Balázzsal, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárával, dr. Martin Györggyel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével,  Kiss Zoltánnal, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiumi igazgatójával, Király Sándorral, az FTC Kézilabda Szakosztály ügyvezetőjével és Szöllősi Tamással, az FTC Vízilabda Szakosztály elnökével. E megállapodások keretében a sportszövetségekkel, egyesületekkel, sportakadémiákkal közösen kidolgoznak egy rendszert, amely támogatást adhat a sportoló diákoknak. Élsportolók, olimpikonok, válogatott sportolók akár egyéni tanrendet és vizsgarendet kaphatnak, valamint egy külön sportiroda segíti a jövőben az egyetemi életüket.

Az egyetem gyakorlati segítséget kíván nyújtani a sportolók beiskolázásában, tanrendjének kialakításában - egyéni, testreszabott tanrenddel - és a tanulmányok során a feltételek, körülmények javításában (speciális kollégium). A sportszövetségekkel való együttműködés sportágaktól függően lehetőségeket ad az edzői képzések magasabb szintre emelésére.

Azok az egyetemi hallgatók, akik nem a versenysportot választják, a tömegsportban kaphatnak kiemelkedő lehetőségeket a rendszeres testmozgásra, például a 2011/2012-es  tanévben az egyetemi infrastruktúra kedvezményes használatával. A diákoknak egy több évtizedes múltra visszatekintő egyesület, a GEAC kínál kitűnő lehetőségeket. A GEAC-ban több szakosztály is működik, amelyből a vívás és az atlétika az országos és részben még nemzetközi szinten is kitűnő eredményeket elérő sportolókat nevel ki.

*

– Egyetemi klubunk számára sikeres volt az Universiade. Hogy értékeli Deák Nagy Marcell szereplését a Magyar Atlétikai Szövetség? – kérdeztem Gyulai Miklós elnököt.

– Nagyon boldogok vagyunk, a MASZ számára ez erkölcsi siker, igyekszünk kihasználni. Marcell emblematikus figurája lett a felnőtt magyar atlétikának is. Erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a legjobb feltételeket nyújtani számára a felkészülésben ahhoz, hogy a következő évben az olimpia legyen a végállomás.

– Miként látja az egyetem Tanulj és Sportolj programját?

– Ilyet minden egyetemnek el kellene indítania. Két éve a Budapesti Gazdasági Főiskolával már kötöttünk megállapodást, azóta azt vesszük észre, hogy egyre több atléta érdeklődik a felsőoktatás iránt. Csak követendő példa lehet, ha ekkora méretű és ilyen adottságú kampuszon létrejött a program. A szövetség erkölcsileg, szakmailag, s akár anyagilag is támogatja a megvalósítást. Nagyon szeretnénk, ha itt is megépülne egy 6-8 sávos műanyag atlétikai pálya, amit tömegsportra is igénybe lehetne venni. Azt látjuk, hogy az infrastrukturális háttér nagyon fontos. Igényesek a mai diákok, nem szeretik, ha port és salakot kell kiszedni a cipőjükből. A GEAC atlétáinak is könnyebb lenne a felkészülésük, az egyetem presztízsét fokozná, ha 2-3 évente meg tudná rendezni az egyetemisták és főiskolások bajnokságát.

*

A sajtótájékoztatón bemutatták Kovács Zoltán 400 méteres futót, aki a Kaposvári Egyetemet váltotta fel a Szent István Egyetemre.

– Ez aztán a „nagy utazás”!

– Igen. S nemcsak egyetemet, hanem klubot is váltottam. A Mohácsi Tornaegyletből igazoltam a GEAC-ba, az edzőmmel meghozott közös döntés eredményeként. A váltásban nagy segítséget kaptam Benkő Ákostól, dr. Kriszt Balázs dékán-helyettestől és Szoboszlai Sándor tanár úrtól. Sikerült elintézni az átjelentkezésemet elég rövid idő alatt és kollégiumot is kaptam, úgy hogy ez a pár hét elég sok pozitívumot adott ahhoz, hogy meglegyen a további fejlődésem háttere.

– Állattenyésztő mérnök szakon tanul, ez elég sok gyakorlatot igényel. Hogyan tudja ezt megoldani?

– Vannak olyan gyakorlatok, amikre kötelezően be kell járnom – ehhez is igyekszem igazítani az edzésprogramomat Ákos bával. Ha pedig esetleg egy gyakorlaton nem tudok részt venni, megpróbálom megbeszélni a tanáraimmal, mikor tudom azt bepótolni.

– Mi az eddig jobb eredménye?

– Junior Európa Bajnokságon voltam ötödik, 46.86 az egyéni csúcsom.

*

A Videoton bázis Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia képviseletében Kiss Zoltán kollégiumi igazgató írt alá megállapodást az egyetemmel.

– Hogy értékeli az egyetem kezdeményezését?

– Mi örülünk a kezdeményezésnek, mert a Puskás Akadémián nagyon fontosnak tartjuk a futball mellett a tanulást. És nem csak beszélünk róla, hanem ösztöndíjjal támogatjuk a gyerekeket, ha felvételt nyernek felsőoktatási intézménybe. Felelősséget érzünk azért, hogy amikor majd abbahagyják az élsportot, ne a nulláról kezdjék a „civil” életet, hanem megfelelő képzettséggel. Reményeink szerint a Tanulj és Sportolj program ezt a célt  meg tudja valósítani. Miután az ifikorból „kiöregednek” a fiaink, a Videotonban folytatják, s mi még továbbra is támogatjuk a tanulásukat és futballjukat is, amint Sándor Lászlóét is, aki a turizmus vendéglátás szakra nyert felvételt a SZIE-re.

*

– Budapesten vagy Gödöllőn fog tanulni – kérdeztem Sándor Lászlót.

– A fővárosban.

– Miért választotta ezt a szakot?

– Igazából Gödöllőn szerettem volna tanul-ni agrármérnöknek. Ezt a szakot azonban csak sok laboratóriumi gyakorlattal végezhettem volna el, amire a sport mellett nem lett volna időm. A turizmus-vendéglátás szakon levelező képzésben tanulok.

– Milyen poszton játszik?

– Kapus vagyok.

– Az egyik legszebb „szak” a gyepen.

– Meg a leghálátlanabb is. Ha kapus vét hibát, akkor abból valószínű, hogy gól lesz.

 

 

 

Balázs Gusztáv felvételei