„Hát ez nagyon amerikás” - Beszélgetés Szücs Gyöngyi elsőéves hallgatóval

Szücs Gyöngyi az egyik legmagasabb pontszámmal felvett hallgató a turizmus vendéglátás szakon. A Hunfalvi János Gyakorló Külkereskedelmi és Közgazdasági Iskolában érettségizett, ahonnan rendszeresen többen is sik

eresen felvételiznek a GTK-ra.

B. G.

– Kérem, mondja el, hogyan esett a választása a Szent István Egyetemre és erre a szakra?

– Rájöttem, hogy amit eddig tanultam, azt ez a szak teljesen összefoglalja. Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, ami után elvégeztem egy egyéves szakképzést. Rendezvényszervezést, protokoll- és utazási ügyintézést tanultam. S

most mindebből egy diplomát szeretnék szerezni.

– Közismert a turizmus vendéglátás szak keresettsége.

– Ettől félek is nagyon, mert ha csak abba belegondolok, hogy hányan kezdtük a tanulmányainkat Gödöllőn, s ha mind végzünk, hát nagy verseny ígérkezik az állásokért. De úgy gondolom, hogy ez egy olyan szakma, amiben nem egy íróasztal mögött végzem minden nap ugyanazt a monoton munkát, hanem kibontakoztathatom a kreativitásomat.

Mennyire ismeri a turizmust? Maga is részese ennek a nagy népmozgalomnak?

– Magyarország minden táján jártam és néhány országba is eljutottam, családommal és zenekarral. Mi tagadás, nagyon tetszik nekem, hogy ez egy külföldre irányuló szakma. Nem is félek attól, hogy „elvesznék”, mert nemcsak nagyon szeretem, hanem tudom is az angol nyelvet.

– Hol tanulta? Milyen vizsgája van?

– Komplex középfokú nyelvviz

sgám van. A tanárom Oxfordban tanult, és azt a régi „rendes” brit angolt tanította, gyönyörű kiejtéssel, ami engem annyira megfogott. Szerencsémre a bátyám folyamatosan külföldi sorozatokat nézett, s én mindig vele akartam lenni, ezért mindenben utánoztam. Nos, filmnézés közben is meg lehet tanulni egy csomó mindent, főleg azokat a szófordulatokat, amiket órán nem tanítanak. Egyszerűen varázslatos, hogy egy nyelven belül mennyi akcentus létezik. Egyszóval, mindenképp olyan szakmát akartam, amelyben az angol nyelvet tudom használni.

– Itt viszont a diplomához két nyelvből kell vizsga…

– Ez nem is kis fejtörést okoz nekem

. De azt tanácsolták, hogy előbb mérjem fel, melyik nyelvből indul kezdő csoport.

– Elismerően beszélt a középiskolájáról. Hová járt?

– A Földes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolában kezdtem, de az összevonások miatt a Hunfalvi János Gyakorló Külkereskedelmi és Közgazdasági Iskolában végeztem, ahová eleve szerettem volna járni.

– Budapesti?

– Igen, az Örs vezér terénél lako

m.

– Ezek szerint a gödöllői képzési hely választása kézenfekvő volt. Merthogy a fővárosban is lehet ezen a szakon tanulni a Szent István Egyetemen.

– Tudom, de az utazás esetemben körülbelül ugyanannyi időt venne el, mintha Angyal-földre járnék és én nagyon szeretem azt a csendes környezetet, amiben a gödöllői kampusz elhelyezkedik. Kimondottan tetszik Gödöllő, mert szép város, rendben van tartva, sétálóutcája is nyílt nemrégiben.

– Milyenek az első benyomásai az e

gyetemről?

– Több minden meglepett. Például az egyetem mérete és ez a szép díszudvar, amiben beszélgetünk. S még inkább a tanévnyitó hangulata. Meglepett, hogy itt az év elején is osztanak díjakat, hiszen középiskolákban ez nem szokás. Arra is gondoltam, milyen jó lenne, ha egyszer majd én is átvehetnék itt egy Köztársasági Ösztöndíjat. Most erre hajtok. És hát az is meglepett, hogy Schmitt Pál eljött az évnyitóra. Egyre csak az járt a fejemben, hogy na, milyen jó egyetemre járok.

– Említette, hogy zenekarral is járt külföldön. Milyen hangszeren játszik?

– Több mint tíz évig fuv

oláztam, a mátyásföldi Orff Zenekarral jutottam ki Belgiumba, ahol egy európai versenyen másodikak lettünk.

– Tanévnyitó beszédében a rektor a szakmai ismeretek megszerzése mellett a sport és a kultúra fontosságát is kiemelte a gólyák számára. Akkor az egyik fele Önnek már megvan.

– A sport is. Világ életemben sportoltam. Röplabdáztam vagy fociztam, mikor mi adódott. Emellett már öt éve hipp-hopp táncolok, mert muszáj mozognom, különben nem lehet kibírni, hogy az ember csak folyamatosan ül az órákon. Muszáj valamibe belevetni magamat. Örülök, hogy itt is van test-nevelés és hallottam, hogy mindenféle sportágakat lehet választani. Jógát és rögbit is – hát ez nagyon amerikás.