Változó dimenziók

Az emberi élet várható hossza közel harmincezer nap, ebből azonban legfeljebb háromszázat tudunk később felidézni. Ezeket elsősorban a meghatározó élmények teszik emlékezetessé. Az erősen bevésődött emlékek közé tartoznak általában azok a pillanatok is, amikor először léptük át iskoláink kapuját kisiskolásként, gimnazistaként, egyetemistaként. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen az iskolában nagyon sok fontos dolog történik velünk. Általában itt ismerjük meg barátainkat, itt fedezzük fel – vagy inkább fedezik fel tanáraink- rejtett értékeinket, azaz ismereteink révén itt nyílik ki számunkra a világ.

Az oktatási intézményekhez fűződő sajátos kapcsolatunk, amely a vonzódás és elutasítás, az érdeklődés és unottság, a tisztelet és lázadás keveréke, igazából a természetünkből fakad. Az ember munkára, teremtésre született, amihez elengedhetetlen a tanulás. A tanulás, és annak intézményesített formája, az iskola, a középkorban terjedt el a civilizált népek életvitelében, de maga a tanulás az emberiség hajnaláig vezethető vissza. Már a gyűjtögetés vagy vadászat során a gyerekek számára megmutatták az elemi fogásokat, fortélyokat, és az ügyesek dicséretet, a lusták, ügyetlenek szidást kaptak.

Az évezredek során génjeinkben rögzült a tanulás fontossága, s ezáltal az iskola tisztelete is. Az oktatási és tudományos intézmények – ükapáink falusi elemi iskolájától az akadémiákig – rangja, társadalmi bizalmi tőkéje egyre erősödött. A Magyar Tudományos Akadémia néhány éve végeztetett felmérése szerint a társadalom a gazdaság és kultúra szinte minden intézményének hitelessége gyengült, a tudományba vetett bizalom töretlennek tekinthető.

Erre a fundamentumra épül a Szent István Egyetem, s annak oktatási tevékenysége is, ennek erejét mutatják a legutóbbi felvételi időszak eredményei. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karra az idén is közel 1800-an nyertek felvételt, ötszázan a mesterképzésben vesznek részt. Karunk az egyre nehezebbé váló általános felsőoktatási helyzetben helyt áll, de az eredmény tartása egyre nagyobb erőfeszítést jelentő feladat. Évről-évre egy fogyó-apadó diákseregből kell a megfelelő létszámot biztosítani, amihez újabb és újabb szolgáltatásokat, az alapképzéshez kapcsolódó pluszértékeket kell kínálnunk.

Mitől lehet vonzó egy felsőoktatási intézmény? Sokféle szempontot lehet felsorolni, de mindennek az alapja a humán tőke, a tanári-oktatói kar minősége. Ők határozzák meg az oktatás színvonalát, a kapcsolatrendszerüktől függ a társintézményekkel, a termelőszférával való együttműködés úgy itthon, mint külföldön. Kapcsolatok létrehozása, majd azok organikus együttműködéssé fejlesztése nagyon összetett és tudatos folyamat eredménye. Egyetemünk rangját, stabilitását nagyban erősítették a kezdeti évtizedekben a béketábor országaiból érkező szláv és harmadik világbeli diákok, majd az elmúlt évtizedben kisebb részben a régi szálak összekötésével, nagyobbrészt merőben új kapcsolatok létrehozásával virágzó orosz, török, afrikai, indiai és távol-keleti diákcserékké erősödtek. Ezekből is kiemelkedik a visegrádi együttműködés, ahol cseh, lengyel, szlovák és magyar diákok félévenkénti váltással ismerik meg egymás egyetemét és persze országát is.

Az oktatási intézmények közötti kapcsolatokhoz hasonlóan fontosak a termelőszférához fűződő együttműködések, amelyek gyakorlati oktatás alapjai, és sok diáknak az első munkahelyet is jelentik. A hozzánk jelentkező tudatos diákok – vagy talán a körültekintőbb, praktikus gondolkodású szüleik – számára ez nagyon fontos igazodási pont.

Ahogy mondtam, a kapcsolatok, különösen a távoli kapcsolatok karbantartása nem egyszerű feladat. Az ember természetéből fakadóan egyszerre jelentkezik a megszokott környezetéhez való ragaszkodás, és az ismeretlen iránti vágy. A népességnek csak kisebb része, talán 10-15 százaléka érez erős ösztönzést, hogy életterének dimenzióit tágítsa, mások igyekeznek a már ismert környezet biztonságában maradni. Az utóbbiakat csak kis mértékben sarkallja a kalandvágy, vagy az új iránti érdeklődés. Mi magyarok, szociológiai felmérések szerint is egy szülőhelyéhez ragaszkodó nép vagyunk, sokkal nehezebben mozdulunk, mint más népek polgárai. Szerencsére az oktatási intézmények az embereknek még azzal a korosztályával foglalkoznak, akik a legnyitottabbak az újra, és akik ambícióból fordulnak a nagyvilág felé.

Itt az új tanév, új kihívásokkal, új igazodási kényszerekkel és lehetőségekkel. Mint a versenyszféra sikeres cégei esetében is folyamatosan új termékeket kell kínálnunk potenciális vevőinknek, és a vevőkört is bővítenünk kell. Ifjú koromban az értelmiség évekig vitázott azon, hogy áru-e a kultúra. Végül a „magaskultúra” legharcosabb védői is letették a fegyvert, ma már mindenki tudja, hogy a sikeres kulturális vállalkozások - média, kutatás-fejlesztés, felsőoktatás – nem működhet korszerű menedzsment, marketing, PR, HR stb. ismeretek nélkül. Karunk - talán profiljából adódóan is - mindig nyitott volt az újra, és korunk fő tendenciáinak gyors befogadására. Remélem, ez a lendület a jövőben sem változik. A mesterképzés, doktori iskoláink olyan területeket nyitottak meg számunkra, amelyek révén továbbra is az élvonalban maradhatunk.

Ennek reményében kívánok minden hallgatónknak erőt, egészséget, sikert, kitartást, jó eredményeket!

Dr. Villányi László

dékán