E85 Comfort

A Gépészmérnöki Karon befejezéséhez közeledik a Műszaki- és Természettudományi Oktató Központ, Regionális Tudástranszfer Központ projekt megvalósítása. Az ennek során megújult tanműhelyben augusztus 26-án dr. Solti László rektor és dr. Szabó István dékán megnyitották a névadó vállalkozás másfél millió forintos támogatásával kialakított Energotest laboratóriumot. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón bemutatták a benzinmotoros gépkocsik etanollal (E85 hajtóanyag) és tetszőleges arányú benzin-alkohol keverékkel történő üzemelését segítő adapter fejlesztésének programját, s jelképesen átadták a Magyar Suzuki Zrt. gépkocsi-adományát.

BALÁZS GUSZTÁV

Az E85 Comfort pályázat az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg az egyetem és a Rubin Informatikai Zrt. közreműködésével. Az EU és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 138 millió forint.

Mezei Tibor megbízott főtitkár elmondta, hogy az esemény helyszínéül szolgáló tanműhelyblokk 42 éve épült és az utóbbi félévben újították fel egy sikeres pályázat részeként. A kar szellemi bázisa mellett a korszerűsödő laboratóriumok is mind szélesebb lehetőséget kínálnak arra, hogy ipari partnerekkel együttműködve bekapcsolódjanak különböző kutatásokba és fejlesztésekbe. Egy ilyen sokat ígérő magyar fejlesztés, az E85 Comfort adapter tervezése.

Dr. Solti László elismerését fejezte ki azért, hogy a Gépészmérnöki Kar sokoldalú kapcsolatokat épít ki a gazdaság szereplőivel, ezek ugyanis nélkülözhetetlenek a versenyképes oktatáshoz. A megújuló energiaforrásokkal és a környezetvédelemmel kapcsolatos kutatások erősítik a Szent István Egyetem „zöld egyetem” imázsát, ami kedvező hatást gyakorolhat a hallgatói utánpótlásra.

Az adapter fejlesztése a bioüzemanyagra való kényelmes áttérés technológiai feltételeinek megteremtését célozza és 2012-re tervezik a piaci bevezetését. A feladatot a modellalkotástól a prototípus véglegesítéséig kiterjedt tudományos kutatással és tartós, műszeres tesztekkel valósítják meg a Gépészmérnöki Kar bevonásával, mondta el Zergi András, a Rubin Informatikai Zrt. projektvezetője.

Az esemény alkalmából Tarnai Tamás, a Magyar Suzuki Zrt. HR igazgatója átadta az adapter kifejlesztését elősegítő Suzuki gépkocsi kulcsát dr. Solti Lászlónak. A program keretében előadást tartott Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke és Belányiné Szabó Andrea, az Energotest Kft. mérnök szakkereskedője.

Az elmúlt négy évben a Gépészmérnöki Karon 13 ezer négyzetméter laborterület újult meg vagy létesült, emelte ki az eseményen dr. Szabó István dékán. Ebből négyezer négyzetméter új területet a gépmúzeum területén építettek. A komplex hallgatói-oktatói képzési tereket az egyetemi képzésben és a céges továbbképzésekben egyaránt hasznosítják majd.

A termékfejlesztés sikeréhez elengedhetetlen a képzett, megbízható szervizpartnerekkel való szoros szakmai és kereskedelmi együttműködés. Ezt a célt is szolgálta az eseményt záró egyórás kerekasztal-beszélgetés, amit Mezei Tibor vezetett. A fórumon gépjármű-kereskedők és szervizek képviselői is kifejtették véleményüket.

*

Közismert tény Magyarország kötelezettségvállalása, miszerint 2020-ig a hazánkban értékesített megújuló üzemanyagok energiatartalomra vetített részaránya el kell érje a 10%-ot. Ráadásul a fosszilis üzemanyagok árának megállíthatatlan emelkedése a gépjárművezetők számára egyre szélesebb körben teszi vonzóbbá az olcsóbb, hazai előállítású bioüzemanyagok használatát. Többek között ezek a trendek indokolták a Rubin Informatikai Zrt. és a Szent István Egyetem tudományos fejlesztési projektjének elindítását.

A szerző felvételei