Hommage á captain Dr. Csizmarik Gábor

Megkaptad a Felszállási Engedélyt, és most abban a kis piros helikopterben ülsz valahol felettünk, amit a nyáron üzemeltél be a szakszolgálati engedélyt kiadó bizottság általunk delegált tagjai előtt.

Most valószínűleg egy új Zh feladatlapon töröd a fejedet, mert ezek a hallgatók mindig kitalálnak valamit, ami miatt muszáj állandóan variálni. Persze csak úgy, megfontoltan, lassan komótosan, lajhár módjára. (Ez a neved pilóta körökben.)

De azért figyeled az időt, mert órád nem maradhat el semmi szín alatt sem, és ez az utolsó lógásod is némi magyarázatra szorul… Tanár Úr!

Mint később kiderült, titokban felszállási engedélyt kértél és kaptál, és el is használtad. Elmentél.

De mi még látunk egy darabig, integetünk egyet-egyet, de tudjuk, hogy vár Téged a Végtelen Tér, ami tele van csuda izgalmas dolgokkal, főleg olyanokkal, amelyek tudnak repülni.

Ami nem repül az a Földi Valóság. A show. De az kit érdekel?

Ott fenn már nincs félelem, tudod, hogy többé már nem fogsz lezuhanni, ott már nincs gravitáció, hacsak a földi szeretet molekulái össze nem adódnak és rángatnak vissza az anyagi világba. De mint tudod, ezt a szabályt, már régen nem alkalmazzák. Főleg nem tudományos körökben. Mindegy, mert a visszatérést neked is akarnod kellene, és mi még itt nem tudjuk, hogy a visszafelé szóló szakszolgálati engedélyhez milyen protokoll tartozik. Ez a visszafelé út is ki van dolgozva vagy kétezer éve, elméletben, de tudod ezek a bürokraták, meg a sok papírmunka miatt még tökéletesíteni kellene egy kicsit.

Az oda-út útvonal tervét a Nagy Elrendező Fődiszpécser, ott valahol a toronyban – ahová Te is tartasz – hagyja jóvá, és mindig-mindig változtat valamit. Egy kis kitérő ide, egy kis kitérő oda, (a menetrend változás jogát fenntartva) ami szerepelt a Te útvonaltervedben áthúz, módosít, csatlakoztat térben és időben, és sohasem magyarázkodik. Nem szereti, ha valaki renitenskedik, és nem az Ő akarata szerint cselekszik, mint pl. Te is eddig, no meg én.  Amit én kisüzemileg tettem az nem volt igazán eredményes, talán csak a lakatosok örültek a hirtelen beindult üzletmenetnek, már a berúgott ajtó miatt is, ha érted mire gondolok. Egy jó óráig bíbelődtünk rajtad, de hát hiába, az útvonal-terv az útvonal-terv, ha már jóváhagyták, fellebbezésnek helye nincs. Szerettem volna borsot törni a fődiszpécser orra alá, mint ahogy mindig is ez volt a tervünk, és most aggódom, hogy talán megorrolt rám. (Eddig sem tartoztunk a kegyeltjei közé, már itt lent a felszállási engedélyért folyamodók között).  Na, végül is megkaptad a légteret, és életedben most először kapitányként startolhattál.

Lehet, hogy, jobban érzed magad abban a másik, nem anyagi világban, ahol nem veszíthetsz el senkit, és nem szemétkedik veled senki. De azért egy kicsit várhattál volna azzal a felszállási engedéllyel, még jó lenne veled egy kicsit, bilcsózni, filozofálni, bumerángot dobni, aztán meg – az eldobott bumerángot meg nem találni. Tényleg, hová tűnt a bumeráng? Ja, hogy megtaláltad és most nálad van. Ha ez így van, akkor talán nem is vagy egyedül.

A tudományos munkádat, ami illeti, nem ez a doktorátus értékeli, amit az idén kaptál meg. Neked már régen meg volt a doktorátusod, szeretetből, emberségből, barátságból, tisztességből, és becsületből. Ezekre itt, lent, nem sok kereslet van, mindenki csak kínál valamit, venni nem akar senki semmit. Ott meg keresleti piac van, ha jól hallottam. Ezért kellett itt lent foglalkozni minden mozgó-repülő bigyóval, ami feldobás után nem esik vissza azonnal a földre.

(Szólhatnál már, ha már ott vagy, hogy kapcsolják ki ezt a metronómot a fülemből, mert az óta sem hallok jól mióta a fülembe diktálták a ritmust, a nem-Te-szív-ritmusodat.)

Itt a földön azért nem minden egyértelmű, amíg nem ismertünk, nem fájt, hogy nem vagy, most meg az fáj, hogy már nem vagy.

Talán ennyibe kerül az öröklét. Ez a keményvaluta, a fájdalom. Mert ha ez így van, akkor sohasem halunk meg.

Üdvözöl Téged, és jó utat kíván az egyik légügyi megfigyelő és becsekkolt barátod:

Karácsonyi Péter