Nemzetközi halászati kutatói találkozó

A Szent István Egyetem MKK-KTI, Halgazdálkodási tanszéke és a budapesti Diamond Congress Kft. közös szervezésében szeptember 7-9. között rendezték meg a "3rd International Workshop on the Biology of Fish Gametes" megnevezésű tudományos és szakmai találkozót. Az esemény első két napján a tudományos kérdéseket vitatták meg a résztvevők, ennek Budapesten a Danubius Hotel Helia adott helyszínt. A szeptember 9-i program helyszínei Gödöllőn a Szent István Egyetem kollégiuma, valamint a Halgazdálkodási tanszék és a Regionális Egyetemi Tudásközpont laboratóriumai voltak.

HORVÁTH ÁKOS – URBÁNYI BÉLA

Szent István Egyetem, MKK-KTI, Halgazdálkodási tanszék

A konferencia témája a hal és egyéb vízi szervezetek ivarsejtjeinek biológiája volt. A tágabb témán belül az egyes szekciók az ivarsejtek kialakulásával (gametogenezissel), az ivarsejtek tárolásával (pl. mélyhűtésével), illetve az ivarsejtek minőségével foglalkoztak. Az elhangzott előadások és bemutatott poszterek jól mutatták a hal-ivarsejtek kutatásában az elmúlt években elért előrehaladást. A tudomány fejlődésével egyre többet tudunk meg az egyes halfajok spermiumainak és petesejtjeinek biológiájáról, működéséről, valamint a termékenyülés mechanizmusáról. Az előadások között voltak kifejezetten a halgazdálkodási hasznosításra koncentráló témák is, azonban a bemutatott munkák nagy része természetesen a rendezvény fő tárgykörét jelentő biológiai alapkutatást képviselte.

A zárónapon a résztvevők busszal utaztak ki Gödöllőre, ahol több fontos témában folytattak kerekasztal-jellegű megbeszéléseket. Az első ilyen szekció témája a kutatási és publikációs módszerek egységesítése a közérthetőség és a kísérletek megismételhetősége érdekében volt. E szekció levezető elnöke a rendezvény egyik díszvendége, dr. Harald Rosenthal, a németországi Kieli Egyetem nyugalmazott professzora, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja volt. A résztvevők megállapodtak egy, az Európai Unió által támogatott COST hálózat létesítésében, amely támogatást nyújt a kutatók tanulmányútjaihoz, tudományos kurzusok megrendezéséhez és a szakmai eszmecseréhez. Ugyanekkor a résztvevők arról is döntöttek, hogy a következő rendezvény helyszíne az Algarve-i Egyetem lesz Portugáliában. A délutáni program részeként két támogató cég, a magyar Trilobita Zrt., valamint az olasz Tecniplast mutatta be termékeit, majd a vendégek megtekintették a Halgazdálkodási tanszék frissen felújított laboratóriumait és a Környezetipari Regionális Egyetemi Tudásközpont laborhelyiségeit.

A konferencia egy kétévente jelentkező sorozat tagja, amelyből az elsőt 2007-ben bonyolították le Vodňany-ban, Csehországban, a másodikat pedig 2009-ben Valenciában, Spanyolországban. A magyarországi rendezvény eredményei alapján elmondható, hogy a látogatottság kis mértékben ugyan, de folyamatosan növekszik. Az idei konferencián 82 fő vett részt, akik 17 ország kutató-oktató intézményeit képviselték. A résztvevők eredményeiket 31 szóbeli előadás és 48 poszter formájában mutatták be, amelyeket a konferencia tudományos bizottsága előzetes bírálat alapján fogadott el. A konferencián bemutatott munkák később tudományos cikk terjedelemben megjelennek majd a Journal of Applied Ichthyology tudományos folyóiratban. A rendezvénysorozat fejlődését mutatja a kutatási témák bővülése is: az első, csehországi szimpózium még kizárólag a hímivarsejtekkel foglalkozott; a második, Spanyolországban megrendezett workshop már a petesejtek biológiai kérdéseit is tárgyalta, míg a hazai rendezvény teret biztosított az egyéb vízi élőlények (gerinctelenek) ivarsejtjein végzett kutatási eredményeknek is. A rendezvénysorozatnak hagyományai is vannak, így a legjobb kutatási témát bemutató hallgatók a korábbi találkozókhoz hasonlóan most is értékes könyvjutalmakkal gazdagodtak. A legjobb szóbeli előadásért az elismerést Sergey Boryshpolets, a České Budějovicében található Dél-Csehországi Egyetem PhD hallgatója vehette át, míg a legjobb poszter díját Zhao Yan, a japán Hokkaido Egyetem doktorandusza kapta.

A tudományos munka mellett természetesen jutott idő a kikapcsolódásra és közös szórakozásra is. A rendezvényt megelőző nap a vendégek egy nyitóvacsorán vehettek részt a konferenciának otthont adó Helia szálloda éttermében. A zárónapon a résztvevők kísérőit a Diamond Cogress Kft. vezette körbe a Gödöllői Királyi Kastélyban, majd az Erzsébet Királyné Szállodában közösen elfogyasztott exkluzív ebédet követően a máriabesnyői kegytemplomban. A konferencia zárórendezvényére a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban került sor, ahol a lovasbemutatót követően a vendégek a park vendéglőjében ismerkedhettek meg a magyar ízekkel és borokkal.

A Szent István Egyetem MKK-KTI, Halgazdálkodási tanszék számára ez a rendezvény kiemelt fontossággal bírt az esztendő egyéb találkozói között. Egyrészt ez volt a tanszék első nemzetközi konferencia-szervezési megmérettetése, másrészt nemzetközi szinten is megerősítette a tanszék, mint a hazai halgazdálkodási kutatás egyik fontos intézménye pozícióját. Szervezés tekintetében nélkülözhetetlen volt a Diamond Congress Kft. kiváló munkája és professzionális hozzáállása, akiknek köszönhetjük a rendezvény zökkenőmentes előkészítését és lebonyolítását.

Összességében elmondható, hogy a résztvevők igen kellemes tapasztalatokkal hagyták el Magyarországot, megerősödve abban a tudatban, hogy a kutatási témájukra nagy szükség van, és abban folyamatosan új eredményeket lehet elérni. A halgazdálkodás és a tágabb értelemben vett akvakultúra fejlődésével egyre nagyobb szükség lesz a szaporítóanyag megfelelő mennyiségének és minőségének biztosítására, illetve a kezelésükre kifejlesztett iparszerű technológiákra. E mellett a vízi szervezetekre jellemző biológiai sokszínűség is kiváló lehetőséget nyújt az ivarsejtek biológiájával foglalkozó alapkutatási témák fejlesztésére is, amik nélkül elképzelhetetlen az eredményeket a gyakorlatba átültető alkalmazott kutatás. A rendezvény másik fontos üzenete az adott témában dolgozó kutatók forrásbővítő összefogása.