Kollégiumi ünnep

Huszonöt éve választották meg a gödöllői egyetemi kollégium igazgatójának dr. Bujáki Gábort, aki azóta is vezeti a több mint ezer hallgatónak otthont adó intézményt. A jubileum alkalmából október 7-én rendezett ünnepség a közösséget éltette, amelyből számos kiemelkedő egyéni teljesítmény született és születik.

A legerősebb fénysugár dr. Kocsis Károly emlékét világította be, akit 1990-ben „cserépszavazáson” választotta rektorrá az akkori Gödöllői Agrártudományi Egyetem összoktatói-kutatói értekezlete. A két cikluson át dolgozó vezető tiszteletére emléktáblát avattak és sétányt nyitottak a kollégiumi épületek között a 12 éve ültetett hársfasor lombjának oltalmában.

A rektor munkásságát dr. Szabó István, a Gépészmérnöki Kar dékánja és dr. Gémesi György polgármester méltatta, kiemelve sikerei közül a 72. OMÉK gödöllői megrendezését, a külhoni magyarok anyanyelvű oktatásának pártolását, a hazai diákok Kárpát-medencei ismereteinek bővítését. A sétány szalagját dr. Solti László rektor, Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere, országgyűlési képviselő, a kollégium volt lakója és Birnbaum Helga kollégiumi titkár vágták át.

Dr. Bujáki Gábor dr. Bíró Ferenc, dr. Petrasovits Imre, dr. Kocsis Károly, dr. Székely Csaba, dr. Szendrő Péter, dr. Molnár József és dr. Solti László rektorok vezetői időszakai szerint tagolva mutatta be a kollégium és a kollégiumi élet fejlődését.

A felkért hozzászólók sorában dr. Molnár József, dr. Horváth Mihály, a GAK Kft. ügyvezetője, Balogh Ákos, a Syngenta Dél-kelet európai kutatási igazgatója, Nógrádi Zoltán és Umenhoffer Péter korábbi EHÖK elnök, volt kollégisták gondolataiból kitűnt, hogy a mindenkori kollégium a különböző környezetből érkező fiatalok nagy olvasztótégelye, ha létezne ilyen kifejezés, „ötvözdéje”. A „technológiai folyamat” végén a legtöbb esetben a gólyánál jobb minőségű ötvözet, diplomás hagyja el az alma mater falait.

Az ünnepségen részt vett dr. Dimény Imre akadémikus, volt mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, aki 1966-ban felavatta a kollégiumot, és utódjai közül dr. Németh Imre korábbi mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.

Dr. Bujáki Gábor Kollégiumi Aranygyűrűt adott át dr. Nagy Miklósnak.

A „kollégium nagy kódexét” kapták dr. Dimény Imre, dr. Németh Imre, dr. Nógrádi Zoltán, dr. Gémesi György, dr. Bíró Ferenc, dr. Szendrő Péter, dr. Molnár József, dr. Solti László, Valentik Csaba, a Geneva Group International pénzügyi igazgatója, Balogh Ákos, a Syngenta Dél-kelet európai kutatási igazgatója, dr. Réti László, lapunk munkatársa, Balázs Gusztáv, lapunk felelős szerkesztője és Fercsik Mihály népművelő.

Balázs Gusztáv felvételei