Innovatív Maláták

A jubileumi, 15. Diák Menedzsment Bajnokságon idén tavasszal több, mint 800 diák próbálta ki magát vállalatvezetőként. A 3 fős diákcsapatok egy-egy virtuális üdítő- és joghurtital termelő és értékesítő céget vezettek stratégiai menedzsmentdöntésekkel egy virtuális gazdasági éven keresztül.

A szimuláció során a csapatokat 6 céget tartalmazó piacokra osztották, így mindig a „helyi piaci szereplők” közötti verseny során kellett a legmagasabb profitot elérni. Ez alapján dőlt el a piacgyőztes és így a továbbjutó csapat is. Az ország 26 felsőoktatási intézményéből jelentkező hallgatók 9 élő regionális selejtezőn mérték össze tudásukat. Az online középdöntőn a 50 legjobb csapat közül került ki a 10 döntős.

A döntőre új kihívást is állítottak a versenyzők elé a szervezők. A Red Bull közreműködésével összeállított marketing esettanulmány (új energiaital márka bevezetése a hazai piacra, különös tekintettel a marketingkommunikációra) megoldásait prezentációként adták elő a támogatók képviselőiből álló zsűrinek. A prezentációk mellett az üzleti szimuláció és egy kvízjáték is része volt a döntőnek.

Az összesített eredmények alapján a Budapesti Corvinus Egyetemről érkezett ’G3’ lett az év legjobb diák menedzsment csapata. A második helyen a Bong Team (Szegedi Tudományegyetem), a harmadik helyen a Maláták (Szent István Egyetem) csapata végzett.

A részletes eredmények, fényképek megtekinthetők a bajnokság honlapján: www.diakverseny.hu

.