Besztercebányai konferencia

FODOR ÁKOS

Besztercebányán a helyi Bél Mátyás Egyetem szervezésében március 31-én zajlott a Nemzetközi Tudományos Konferencia. A rendezvényen a helyieken túl részt vettek lengyel és magyar diákok. A Szent István Egyetem békéscsabai karát négy hallgató és dr. Simon Imre főiskolai docens képviselte.

A karunkról érkező hallgatók angol nyelven tartották meg a kutatási eredményeiket összefoglaló előadásukat. Az I. évfolyamos, pénzügy és számvitel szakos Jakab Dániel a hazai megújuló energiaforrások potenciális hasznosításának lehetőségeiről, Szilágyi Miron szintén elsős, turizmus vendéglátás szakos hallgató a Dél-Alföldön szerveződő turisztikai célú klasztercsoportosulások működéséről beszélt. A III. évfolyamos, andragógia szakon tanuló Leelőssy Anita a magyarországi menekültek helyzetét elemezte, Fodor Ákos, III. évfolyamos, gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató az életszínvonal területi különbségeit mutatta be a visegrádi országok régióiban. Ez utóbbi munkát a zsűri második helyezésben részesítette.

A konferencia számos hasznos tapasztalattal szolgált, a nemzetközi kapcsolatok ápolásán túl, lemérhettük, hogy karunk diákjai hol tartanak a többi, közép-európai intézmény diákjaihoz mérten. Mint azt a hallgatók helytállása és elért helyezése is bizonyítja, a SZIE Gazdasági Kara képes megfelelni az egyre élesebb regionális versenynek és egy nemzetközi megmérettetésen is képes sikeresen helytállni.