Bajnoki címért küzd a SZIE röplabda csapata

A Szent István Egyetem női röplabda csapata az elmúlt hetekben küzdött meg Magyar Köztársaság 2010/2011. tanévi Egyetemi és Főiskolai Bajnokságában a négyes döntőbe jutásért a Debreceni Egyetemmel.

 

Az első mérkőzést Debrecenben játszotta a csapat április 20-án, ahol 3:0-ra (75:57) nyert. A visszavágóra Gödöllőn került sor május 4-én, ahol örvendetes módon újabb kar bevonása történt a csapatba (az Állatorvosiról érkezett Győri Panni, illetve új liberót próbáltunk ki Hajagos Dorottya személyében), így szinte már az összetétel is tükrözi egyetemünk sokszínűségét. Ez persze jelentkezett az eredményben is, mert a Debrecennek sikerült egy szettet elvennie lányainktól, de ennek ellenére kimondható, hogy ismételten úgy indulhat a csapat a döntőnek, hogy esélye lehet visszahódítania a címet a TF csapatától. (A visszavágó eredménye: 3:1 a SZIE javára (95:69).)

Kovács Attila egyetemi adjunktus, a csapat edzője a következőképpen értékelt: A két csapat közti különbséget igazából az első szetten mutatott játék tükrözte, melyet 25:9-re nyerte a csapat összeszokott része. Ezután mindenkinek lehetőséget akartam adni a játékra, hogy a döntőre képet alkothassak az eddig még nem látott új játékosok teljesítményéről. Az egy elvesztett szett ennek volt betudható, de így is biztató volt számomra a tapasztalatszerzés, mert egy hiányzó poszton fogunk tudni erősíteni.

A döntő június 3-5. között lesz Debrecenben.

Sok szeretettel várjuk az ott és a környéken lakó SZIE hallgatókat a csapat buzdítására! HAJRÁ SZIE!