Ismét dr. Solti Lászlót választották a Szent István Egyetem rektorává

A Szent István Egyetem Szenátusa április 20-án tartott ülésén az intézmény jelenlegi vezetőjét, dr. Solti László akadémikust, egyetemi tanárt választotta meg ismét rektorrá. Változatlanul bizalmat élvez a dr. Solti László által négy éve meghirdetett egyetemépítési koncepció és program, amely nyitott minden támogatásra, felkarolásra érdemes gondolat és érték befogadására. Ezek attribútuma, integráló tényezője a minőség, amely elv és gyakorlat is. A rá vonatkozó szabályok és követelmények maradéktalan betartása a garancia arra, hogy a SZIE tudományos és oktatási potenciáljának megfelelő rangot vívjon ki magának a felsőoktatásban.

A 49 tagú egyetemi szenátus három pályázó, dr. Csányi Sándor, dr. Sikos T. Tamás és dr. Solti László professzorok közül választott. A második fordulóba dr. Solti László és dr. Csányi Sándor jutott. Kettejük közül dr. Solti László a szavazatok 73%-át kapta. A szavazás eredményeként a szenátus dr. Solti Lászlót javasolta rektori megbízásra a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál.

Dr. Solti László vezetői programjának mottója, hogy a Szent István Egyetemnek stabilizálnia kell a helyét az ország 10 vezető felsőoktatási intézménye között.

A szenátusi ülést megelőzően a Rektorválasztást Előkészítő Bizottság (melynek elnöke dr. Szendrő Péter rector emeritus, tagjai dr. Orosz Szilvia és dr. Herbst Árpád egyetemi docensek voltak) három közös fórumot szervezett a hallgatói önkormányzat, az egyetem valamennyi polgára, végül az egyetemi diákság számára. A rektorválasztó ülést az egyetem valamennyi kampuszán élő televíziós közvetítésben kísérték figyelemmel az érdeklődők.

A pályázók teljes rektori pályázati anyagai megtekinthetők voltak az egyetemi honlapon. Lapunk interjúkat közölt a pályázókkal. A rektorválasztó ülést az egyetem valamennyi kampuszán élő televíziós közvetítésben kísérték figyelemmel az érdeklődők.

*

Dr. Solti László jelenlegi rektori megbízása augusztus 28-ig tart. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt pályázat szerint az új vezetői megbízás határozott időre, augusztus 29-től 2016. június 30-ig szól majd.