Jászsági honismereti verseny

A Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Jászberény) és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet hatodik alkalommal hirdette meg a 10-14 éves korosztálya számára Őseink nyomában címmel megyei honismereti pályázatíró versenyét. A verseny célja az volt, hogy a tanulók már az általános iskolában megismerjék környezetük néprajzi, történelmi, népművészeti értékeit, s ezeket ápolják, megbecsüljék.

A gyerekek a következő két témakörből jelölhettek meg egy-egy témát, amelyről dolgozatukat írták.

„Szülőföldem gyermekszemmel”

Tájegységünk népi, egyházi és naptári ünnepei, az ünnepekhez kapcsolódó népszokások, dramatikus játékok bemutatása

Tájegységünk magyar történelmi emlékhelyei

Szülőföldem nyelvjárási jellemzői /jellegzetes szavak, kifejezések, toldalékok/

Hagyományőrzés /a település jellegzetes szokásainak, hagyományainak bemutatása, ápolása/

„Ami az asztalra kerül” /a tájegység jellegzetes ételei, italai, ezekhez kapcsolódó népszokások/

Népviselet, /öltözködési szokások, viseletek/

A lakóhely egy-egy intézményének bemutatása

A településen található jelentős történelmi épület, régészeti lelet, múzeum stb. bemutatása

A településen született vagy ott élt történelmi személyiség bemutatása

„Közöttünk élő nagyjaink”

Témája: Ma élő jelentős személyek bemutatása, akik munkájukkal, életmódjukkal, a településen betöltött szerepükkel jelentősen befolyásolják városuk, községük fejlődését, hírnevét, kultúráját. /Kézművesek, népművészek, egyéb művészek, írók, költők, tanítók, stb. Kivétel: XX-XXI. századi politikusok/

A kiírás szerint egyénileg és 2-3 fős csoportokban külön versenyeztek az 5-6. és 7-8. évfolyam tanulói. Ebben a tanévben Tiszafüredről, Törökszentmiklósról, Karcagról, Kisújszállásról, Fegyvernekről, Túrkevéről, Jászdózsáról, Jászjákóhalmáról, Szolnokról és Jászberényből érkezett 29 értékes, színvonalas pályamunka. A dolgozatokat a tartalom, a képanyag, a tanulói munka bizonyíthatósága, a forrásanyag megjelölése, a pályázat esztétikuma és a pályázó érzelmi azonosulása szempontjából bírálta a négytagú zsűri, melynek elnöke dr. Farkas Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár volt, tagjai Gulyás Erzsébet néprajzkutató, a jászberényi Városi Könyvtár munkatársa valamint Gálikné Nagy Erzsébet történelem szaktanácsadó, és Stelkovicsné Kreuter Anikó a gyakorlóiskola tanárai.

Az eredményhirdetésre május 6-án került sor. A díjkiosztó ünnepséget dr. Barkó Endre, az Alkalmazott Bölcsészeti Kar dékánja nyitotta meg. Az ünnepi műsorban a SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulói mellett az Árendás néptáncegyüttes lépett fel. Az iskola büszke a SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 7. b osztályos tanulójára, Ördög Jánosra, aki „A Jászság folyója – Zagyva” c. dolgozatával korcsoportjában 2. helyezést ért el. A pályázatok első példányát - hasonlóan az előző évekhez - eljuttatják Jász-Nagykun-Szolnok megye múzeumaiba, ahol nyilvántartásba veszik és hozzáférhetővé teszik az érdeklődők számára. A második példányokat további kutatás céljából Jászberényben, a Városi Könyvtárban helyezik el.

A verseny kiemelt támogatói az Electrolux Lehel Kft. képviseletében Szentpéteri Ferenc, a Nemzeti Tankönyvkiadó „A Magyar Tankönyvért” Alapítványa, a Mozaik Kiadó, valamint a Műszaki Kiadó voltak, akiknek köszönhetően értékes könyveket és oklevelet kaptak a dolgozatot író gyerekek. Az ünnepség végén a Jász Sütőház jóvoltából vendégelték meg a pályázókat és kísérőiket.