Fiatal közgazdászok Gödöllőn

A tehetséggondozás hasonlóan sokrétű feladat, mint a természeti erőforrások feltárása, kiaknázása, majd szó szerinti hasznosítása. „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Széchenyi István gondolata a Stádiumban jelent meg 1833-ban, míg 1887-ben Eötvös Loránd Trefort Ágostonnak írt nyílt levelében a tanárképzés feladatát határozta meg a követező módon: „Képezzük őket tudósokká”.

A különböző tehetségek felfedezése az emberben – a legnagyobb erőforrásban –, a tehetségesek pártolása, képességeik kibontakoztatásának elősegítése véget nem érő munkálkodást igényel. Naponta olvashatunk híreket különb-különbnek ígérkező módszerekről, szerveződésekről és programokról, miképp arról is, hogy mindezek nem mindig járnak az elvárt eredménnyel. Egyvalami kiemelkedik a sorból: a tudományos diákköri mozgalom, mely tiszteletre méltó, hitelesítő hagyományokkal rendelkezik, hiszen két emberöltő óta áthatja, ösztönzi és megvalósítja a felsőoktatás minőségi törekvéseit. Öröklődik a tanári generációkban, s magával ragadja a hallgatók színe-javát. Alkalmazkodik a felsőoktatási reformokhoz, a nyilvánosság előtt folyamatosan megméretve képviseli a minőségi szemléletet az oktatásban és a kutatásban, a tudóssá nevelésben.

2011 a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia éve. Április 6–29-ig 16 szekcióban 4470 pályamunka ötezer szerzője versenyez az ország különböző felsőoktatási intézményeiben. A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara azért is kiemelkedik a helyszínek közül, mert az egyik legnépesebb eseménynek, a Közgazdaságtudományi Szekciónak ad otthont – 12 év után újból. Április 14-én és 15-én 516 dolgozat szerzője ismerteti munkáját 43 tagozat zsűrije előtt.

„Nem véletlenül nyertük el a rendezés jogát. Az elmúlt években bátran vállaltuk a felsőoktatási versenyben való részvételt, az országos összevetésekben mind egyetemi, mind kari szinten a legjobbak között tartanak számon”, írta lapunk egyik korábbi számába a konferenciára történő felkészülés apropóján dr. Villányi László dékán, a Közgazdaságtudományi Szekció elnöke. „Ennek a tudatos építkezésnek az eredménye, hogy egyetemünknek a legtöbb diákot oktató kara vagyunk. A toplisták sok-sok szempont figyelembevételével készülnek, de a legfontosabb mégis az, hogy a diploma után a diákok milyen fogadtatásban részesülnek a munkaerőpiacon. A tömegképzés adja az oktatás alapját, de a hírnév az elitképzés eredménye. Az elitképzés, amely a legkiválóbb diákok személyes adottságaira épít, de ezen adottságok erényekké nemesítése már az oktatók feladata. Egy becsvágyó fiatalember számára a legkézenfekvőbb kitörési lehetőség a tudományos diákköri munka. Ekkor alakulhat ki az önálló munkavégzés kultúrája. Megismeri szakterületének határait, tudatosul benne a tudományos alázat, megtanulja tisztelni mások eredményeit.”

Az egyetemünk által művelt tudományterületek gazdagságát jól érzékelteti, hogy 2009-ben az Agrártudományi Szekciót rendezte a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, 2005-ben a Műszaki Tudományi Szekció programja zajlott a Gépészmérnöki Karon, a XXX. Jubileumi OTDK-n pedig az egyetem szarvasi Pedagógiai Kara is rendező, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekció házigazdája lesz április 18–20-ig.

A Közgazdaságtudományi Szekció előkészítése több hónapon át zajlott. Február első napjaitól már látható eredményei is vannak a munkának, hiszen – mint arról mellékletünkben is beszámoltunk–, gőzerővel folyt a felújítás a konferencia helyszínein az egyetem főépületében és a szemináriumi épületben.

A benevezett pályamunkákat a szekció felhívásában rögzített szempontok alapján 2–2 bíráló értékelte. A konferencián 4 fős zsűri előtt kerül sor a szóbeli bemutatásra, szintén a korábban közzétett értékelési szempontok alapján. Egyre több információ olvasható a szekció www.kgotdk2011.gtk.szie.hu webhelyen elérhető honlapján. A tagozati beosztások nyilvánosak, a portálon is megtekinthetők.

A XXX. Jubileumi OTDK második legnépesebb szekciója lesz a gödöllői. Az 516 pályamunkát 601 hallgató készítette, 578 konzulenssel közös műhelymunka keretében. 46 karról érkezett nevezés és 43 tagozatot állítottak össze a nevezések száma alapján. Örvendetes, hogy a nevezett dolgozatok számával (50) a házigazda kar a harmadik.

– A szakmai programok mellett színes kiegészítő, kulturális eseményekkel várjuk a diáktudósokat, mestereiket, az érdeklődőket. Mint ismert, Gödöllőn igen pezsgő művészeti élet is zajlik – tájékoztatott Koósné Török Erzsébet, aki nyolc éven át az Országos Tudományos Diákköri Tanács titkára volt, s jelenleg a Szent István Egyetem könyvtári főigazgatója. – A városban számos művészeti csoport működik, melyek gazdaggá és jelentőssé teszik a kulturális életet. A kulturális műsor összeállítása során az volt a célunk, hogy a tudományos, szakmai programba ágyazva minél többet mutassunk be Gödöllő művészeti értékei közül, oly módon, hogy a konferencia résztvevőinek tartalmas, színvonalas és maradandó élményt, könnyed, kellemes kikapcsolódást biztosítsunk. Olyan helyi csoportok és művészek lépnek fel, akik teljesítményükkel már országos és nemzetközi elismeréseket nyertek el. Talán elég, ha csak a Talamba Ütőegyüttest említjük, a többiről nem írunk, legyen meglepetés. Ízelítőt adunk a Barokk Év eseményeiből is, a szó legszorosabb értelmében.

Bemutatják a Kiváló Egyetem címmel elismert intézményt, annak oktatói és kutatói tevékenységét, szakmai értékeit, a nagy kiterjedésű területen (az egyetemi városban) a Veresi Gőzös szállítja majd az érdeklődőket.

Gödöllőn ezen a néhány napon kiemelkedő európai uniós események is lesznek. Egyszerre, egy városban üléseznek az EU és az USA bel-és igazságügyi miniszterei … és a fiatal közgazdászok.